Egy nehéz reggelen
2008.09.21
Feltört lábammal ruganyosan lépdelek régi papucsomban városom járdáján. Táskámban millió könyv fárasztja s nyomja vállamat, de hogy a divatot kergessük muszáj volt félvállasat venni, így az egyensúly nem áll fenn. Egyik vállam itt másik ott.. Fülemben zúg kedvenc számom miközben lehajtott fejjel bóklászok, van még időm. Rúgdosom a kavicsokat, amik utamba akadnak. Nem ártottak ők nekem semmit, de unalmam elűzésére még ez is jó megoldás lenne. Kora reggel van és a város máris zajong. Rohadt kocsi bűze száll orromhoz és a szmog folytogatja torkomat. Tüdőm már fekete, pedig nem is cigizek. Már éppen elérem az első lámpát, mikor meglátom a reggeli nénit. Őszes haj, hajolt derék, kis színes retikül és állandó papagáj színű smink, oh igen, már nem először látom erre felé ilyen tájban. Lehagyhatnám simá sprintben, de a zebrán megfiatalodik, s két perccel hamarabb lép fel a patkára, mint jó magam a "sportos" ifjú. De persze két pillanat és újra belassul, mintha csak kilépett volna a megfiatalító erőmezőből. Szép üveges épület mellett haladok el útban az újabb zebra felé -ez a város a közlekedési lámpák csodája-, a reggeli napsugarak fáradtan csillannak meg rajta. Hm.. már megint egy bank. Állás az nincs, de hitelt mindenképp tudunk felvenni, milyen kedves... Adó adó meg adósság, ez a mi országunk. Na, de amint visszazökkenek a rút valóságba csapongó gondolataim közül rájövök, hogy basszus, már csak 10 perc és csengetnek.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.