Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


480 éve... (55.)

2008.10.18

...mikor még én még nem is léteztem, már volt egy bizonyos világ, ami az emberek számára a mai napig rejtve maradt. Ha jellemezni szeretnénk, azt kellene mondanunk, maga a csoda. Minden gyönyörű, magával ragadó és varázslatos. Minden rossz érzéstől mentes. Béke honol minden kis növényben, apró avagy óriási állatban, és minden egyéb élőlény szívében. Azt mondanánk, hogy tökéletes ez a világ?

Igen, talán ezt mondanánk. Aztán elgondolkoznánk, hogy egy egészséges vita, egy kisebb összezördülés sincs ezen a helyen? A testvéri cívódás, a friss szerelmesek játékos veszekedése-kibékülése-veszekedése-kibékülése: Mindez itt nem létezik? Nem létezik a gyűlölet, de nem létezik a szerelem sem. Nem léteznek rossz érzések, így jók sem. A semlegesség vidékén, ha nincs min veszekedni, akkor nincs min kibékülni. Nem akadnak akadályok, nincsenek gátak, de nincsenek kihívások sem. Nincsenek célok, amiért élni kellene, mégis egy végtelen időn keresztül kell ezt tenned. Egy szokatlan napon viszont ennek vége szakad. Kitörik a háború. A tökéletes világ sem marad érintetlen. Lakói szeretnének kimaradni az egész huza-vonából, és sértetlenül élni tovább a tökéletes életüket. De a háború nem kegyelmez senkinek, nem tesz kivételt senkivel, nem hagy figyelmen kívül semmit. Arra pusztít, amerre megy. A tökéletes világ már nem volt a régi a háború után. Leigázott lakói, akiket kényszerítettek a harcra a viaskodások közepette érzéseket kaptak. Páncélok csörögtek, kardok csattantak, és az örökifjúk szívében egy láthatatlan napsugár felolvasztotta a jéggé fagyott érzéketlenséget. Fájdalom, szenvedés, sértettség, csalódás, minden egyszerre zúdult rájuk. Néhányan megismerték a hálált, azt az állapotot, amit addig senki nem érhetett volna el a tökéletes világban. Az érzelmek új szálat fontak a varázslat birodalmának lakói sorsába. A csatatársak közt kötődések, barátságok, majd a kötődésből szeretet vált. A szerettek elvesztése pedig hatalmas fájdalommá alakult.

A legenda szerint egy katonafiú az örökvilágból beleszeretett a főellenség lányába, és a csata után a szerelmiháló titokban tovább szövődött. A két birodalom, a sötét és fény világa egy időre összeolvadt. Ez idő alatt a két fiatal könnyen élhetett boldog perceket. A titok viszont nem maradhatott örökre homályban. A két, ellentétes világ szülötteit szétszakították. Egy csellel gyűlöletet szítottak a szerelemből. Csalódás, fájdalom, és szenvedés vetett véget az egyetlen érdektelen szeretetnek, ami a két birodalom között kötetett. Egyetlen egy dologban egyezett meg a két világ vezetőjének véleménye: A sötét világ és a fény világ lakói soha nem köthetnek békét. Eme utolsó paktum megpecsételéséül, megátkozták azt az érzelmet, ami valaha talán békét hozhatott volna közéjük. A sötét világ és a fény világa is saját módszereivel szórta a varázsigéit, majd a kettő együttes kézfogással érvényesítette az átkot, mely örökre megbélyegezte a szerelmet.

Szeptember 12.

Amint később Vita titkolózását nem engedte elfeledni az emlékeztem, magát őt is kizökkentette a nevetésből. El kezdett mesélni, és meg sem állt....Csak mesélt, mesélt, és mesélt. A történet felénél könnyek kezdetek el potyogni a szeméből. Ráébredtem, hogy ő a mese főszereplője, ő az a lány, aki a tökéletes világ lakójaként beleszeretett a sötét világ egyik katonájába. A katonafiú a sötétvilág hercege volt. Így mondhatni Shakespeare-i szerelmi történetbe keveredtek. A különbség, hogy a két világ természetfeletti ereje megakadályozta, hogy valaha is együtt lehessen a két fiatal.

„-Emlékszem, el akartunk szökni, valahova messzire....de aztán apáink cselszövése minden  tervet átszakított. Egy bestia mesterkedései féltékennyé tettek engem, mert olyan helyzetbe hozták a sötét herceget. Annyira csalódott voltam, hogy nem akartam hallgatni Marmon (saját megjegyzés: =sötét herceg) szavaira. Egyre csak magyarázkodott, én pedig nem akartam elhinni, hogy ennyire félre ismertem. Amikor te mesélted a Daviddel történt esetedet, rögtön bevillantak az emlékképek, és az érzések. Az én érzéseim, akkor mikor megláttam őket egymás karjaiban. Többszöri bocsánatkéréseinek kegyetlen bosszúm szabott határt végül. Apám mindenáron férjhez akart adni, és akkor ez éppen kapóra is jött. Úgy éreztem itt az én időm. A szertartás napján küldtem egy üzenetet Marmonnak egyik szolgálómmal és bizalmasommal, akire sajnos nem hallgattam. Ő megmondta, hogy ne tegyem, hiszen az egész mögött biztosan a szüleink állnak, mivel sosem nézték jó szemmel a mi románcunkat. De nem hittem neki. A gyűlölet megkeserített, és csak a bosszúra tudtam gondolni. Az üzenetben találkára hívtam pont oda, ahol az ünnepély zajlott. Sosem felejtem el, hogyan változott egy szempillantás alatt a boldog mosoly az arcán bánatos dühvé.” -hüppögései közepette én magam is rájöttem, hogy ez a történet százszorta szomorúbb, mint az enyém, és hogy én igazából ehhez képest azt sem tudom, mi az a szenvedés.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.