A könyv (75.)
Nem kezdem el taglalni, hogy milyen is egy könyv, hiszen a tárgyi küllemét mindannyian ismerjük. Láttunk már képes, kép nélküli, rövid, hosszú, vastag, vékony, izgalmas tartalmú és kevésbé szórakoztató könyveket. Bizonyára minimum egyet már olvastunk is. Mégis a könyvek lelkét nem mindannyian érezhettük. Akár egy poros, viseltes, kissé szakadt könyvtári könyvről, akár egy friss nyomda szagú, pergő lapos, éles, szinte vágó szélű, új könyvről van szó, amit a boltban nézegetünk. Minden könyvnek lelke van. Ez a lélek az, ami a megfelelő olvasót meg is szólítja. Nem hallható hangon, hanem csupán egy érzéssel, ami magával ragadó lehet olvasása közben. A lélek mellé, egy történet is társul. "Hány kézen mehetett keresztül, és hányan olvashatták már el?" -tesszük fel a kérdést egy használt könyvnél. Valóban, a sárgás foltok talán olvasás közbeni evés nyomokra utalhatnak, vagy éppen barnás kávé foltok, apró jegyzetek a lap szélén, és fontos gondolatok aláhúzva jelzik, hogy volt már előttünk valaki, aki forgatta e lapokat. Ha épp nem tették így "tönkre" a könyvet, akkor is tudhatjuk, hogy olvasta valaki, mert míg egy új könyv lapjai simák, addig a régieké kicsit töredezett, néhol szamárfüles, vagy csupán az idő múlása ütött ki a lapok kapcsolódásánál. Az új könyv érintetlensége is utánozhatatlan. De a könyvek varázsát, éppúgy mint a lelkét nem sokan ismerhetik meg. Néhány kivételes személy, akikhez valamennyire közel állnak a könyvek, azok megismerhetik. De vajon a sors akarja, hogy azok az emberek is tudomást szerezzenek a könyvek varázsáról, akik nem is hisznek abban?
Igen, egy hónap. Talán hosszúnak tűnik egy könyv tanulmányozására, és olvasására. De ha ez nem egy átlagos könyv, hanem egy varázskönyv, akkor azt hiszem megbocsájtható a lassúságom. Mindennap csak egy pár oldalt olvastam, és minden oldallal egyre jobban belemélyedtem a tündérek világában. Mint, ahogy olvasás közben kiderült, a könyv amit Endrew bácsitól kaptam, egy össztündér ismertető és egész Hedj történetét, na meg persze a törvényeket is tartalmazza. Az elengedhetetlen törvények. Rengeteg képet találtam a könyvben, amik a különböző tündér népek jellemző öltözékét és külsejét ábrázolja. A képek mellé leírás a viselkedésükről, szokásaikról stb.stb. Milliónyi információ, egy aprócska könyvben. Gyanús is volt, hogy ahányszor a végére akartam lapozni mindig visszahajtódott az első oldalra, viszont ha csak egyesével lapoztam, akkor engedte, hogy tovább menjek. A szótár nagyságú tündérlexikon több száz, sőt szerintem több ezer oldalas volt. A vastagsága mégsem hasonlított egy kódexéhez. Apró, akár egy táskában is elfér, vagy a kezemben, úgy hogy észre se lehet venni. Ez az egy tankönyvem lesz, ezek szerint. Végtelenített tankönyv, egyre rosszabbul éreztem magam, ha arra gondoltam, hogy milyen lehet az oktatás, ha a könyvek ilyenek. Vitának is megmutattam, de ahányszor az ő kezéhez közelítettem a könyv erősen világítani kezdett, aztán valami erő ellökte onnan. Mintha a könyv nem akarná, hogy megérintse. Most már tényleg nem bírtam tovább. Eddig nem kérdeztem meg, de most már tudnom kellett, hogy mi a fene folyik itt, hogy miért száműzték Vitát a tündérek világából.
„-Ez egy igen kényes téma, Léna. Már nagyon régen történt, sokat felejtettem már, tudod az öregség megviseli a halandóvá tett tündéreket is.” –ez volt a válasz, mikor a hedji utolsó éveiről kérdeztem.
„-Vita, kedves drága Vitácskám, hogy egyem azt az öreg lelkedet. Ha megkérlek mégis visszaemlékeznél rá? Hisz valamire csak emlékszel, talán az okra, hogy miért száműztek.” –bevallom töredelmesen, nyaliztam.
„-Emlékszel még arra a történetre, amit meséltem, a háborúról?” –Csak szaporán bólogattam, hogy mire akar kilyukadni, azt még nem is sejtettem.- „Nos, a két világ szülöttei soha nem érintkezhetnek,khm..és soha nem lehet ’közös gyümölcse a szerelmüknek’, ha érted mire gondolok..”-Ha nem a gyerek, akkor csak az lehet, ami a gyerek előtt van, már pedig Vitának nincs gyereke, azaz.. – "És mivel mi örülten szerelmesek voltunk, és mint említettem meg is akartunk házasodni, titokban örök hűséget is fogadtunk egymásnak. Ez nálunk már titokban a házasságot jelentette, így..megtörtént. De mind Mormont, mind engem száműztek a világunkból tettünkért. Ezért sem szabad Léna beleszeretned egy halandóba sem. A halandóknak más a világuk, és talán másak a törvényeik. De ha megtörténik az érintkezés, téged örökre száműznek Hedjből, és a Földre sem jöhetsz vissza többé." –Nekem már kezdett cseppet elegem lenni abból, hogy a tökéletes világban mindent törvény tilt. De ha mindez tényleg így van, egyet mégsem értettem.
„-De akkor Marmonnak is itt kellene élni a Földön, nem?”
„-Igen, itt is él..de a szerelmünk sajnos nem egy iránytű, ami elvezet a másikhoz. Marmon bárhol lehet a Földön, és mégha meg is találnám, talán soha nem akarna velem szóba állni, annyira megbántottam.”- valahogy most sejtettem, milyen helyzetben is van Vita. A könyv elutasítja, a világa, és a saját apja törvényei elutasítják, sőt még a szerelme is elutasítja. Mindez egy tökéletes világban? Szerintem közel sem tökéletes. A mi világunk sem az, mégis mi legalább az emberi szeretet elé nem állítunk törvényeket.
