Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nagybajnokság (76.)

2008.10.30

Kép

Csapat kiáltás: Hajrá hörcsögök!, pom-pom lányok visonganak, a kabalaállat jelmezében szaladgál a pája szélén, és próbálja utánozni a pompomokat, diákok száza tömörül egy apró stadionba. Érezni a pattogatott kukorica, hot-dog, és valami beazonosíthatatlan szag keverékét. Mögötted a lelátón kólát szürcsölnek, melletted hatalmasakat ugranak a szurkolók, és mindenki borzalmasan hangosan őrjöng, hogy a mi csapatunk győzzön. A játékosok bekocognak a pálj közepére, beállnak a saját kezdő helyükre. A kapus felhúzza a kesztyűjét, és felveszi a kapusokra jellemző guggoló védekező beállást. Néhány játékos bemelegíti a lábát, köröz a nyakával, a vállával, és aprókat szökdel. Páran meg dekáznak a labdával, és egymást cselezgetik ki. A bíró fülsiketítő sípja még a tömeg zaját is túlharsogja, és jelzi, hogy a meccs kezdetét veszi. Pénzérme feldobásával eldöntötték már, hogy a másik csapat fog kezdeni. Az első félidő két sárga lappal és 3-4 állással a hazai csapat javára zárult. A bíró egyet les miatt, egyet pedig egy gáncsolás miatt adott, amit még talán engedékeny büntetésnek is tekinthetünk, mivel a gáncs nem véletlen volt. Kisebb szünet után, ahol is a WC-k előtti hatalmas sorokban toporogva vártak az emberek, hogy végre bejussanak, és a több liternyi kólát kiengedhessék, valamint a hot-dog árus körbe-körbejárt, hogy vegyen tőle még valaki egy-egy darabot, ezek után újra kezdődött a meccs. A második félidő már több izgalmat ígért, hisz most dőlt el a kupa sorsa. A döntő meccs estélyét már hónapok óta izgatottan várták a diákok, és most mindannyian torokba gombóccal tördelték az ujjaikat és nyalogatták kiszáradt a szájukat. Talán az örök vesztes, most felül kerekedhet, és elnyerheti a trófeát. Büszkévé teheti az iskoláját. 8-7. Ez az állás az utolsó percekben. A bíró sípot fúj. Az utolsó gól nem érvényes szabálytalanság miatt. Az állás 7-7. A szabálytalanság egy 11-est szült a hazai csapatnak. A szabálytalanságot elszenvedő most beigazította a kijelölt pontra a labdát. A szertartásos köpködés után hátrál, hogy neki futhasson a rúgáshoz. Majd meglendíti a lábát..és lő!!! A közönség egy része ujjong, a másik letört. Vannak vesztesek, és vannak győztesek. A győztesek fejük felett hordozzák a győztes gólt rúgót, aki a kezében felemelve mutatja a kupát. Éljen, éljen! A bajnokságnak vége, a tömeg oszlik.

 
Május 10.

 

Mi voltunk a megrendező iskola. Mindenki a körmét rágta, hogy vajon sikerül-e nyernünk. Keira már letudta a maga bajnokságát még előző hónapban. Lányok között az ificsapatban játszhatott, és szerencsére, mint eddig már oly sokszor, nyertünk. Keira most épp olyan feszülten meredt a pájára, mint a többiek. Szemével Jasont kutatta a védő posztnál. Ott ültem Keira mellett, hiszen én tudósítottam a sporteseményről, mivel az aktív sporttudósítónk el volt foglalva a páján. Louis csatár volt. Ott ficergett a bíró mellett, épp az érmet nézték, mikor a tekintetem rátévedt Jasonről. Kisportolt teste, mintha még egy kicsit izmosabb lenne. Ez alatt a pár hónap alatt tényleg rengeteget edzhetett, csodálatosan hajlékonyan mozgott, és nagyszerűen feltalálta magát a páján. Most, hogy annyi idő után újra látom, sokkal vonzóbbnak tűnt, mint valaha, és sokkal jobban is hiányzott, mint bármikor eddig. Ott volt tőlem pár méterre, mégsem szólhattam hozzá, és nem is érinthettem meg. A haja kicsit lebegett a szélben, ahogy a labdát próbálta eljuttatni az ellenfél kapujához.

„-Szerintem is nagyon jó a csapat.”-szólt oda Keira, aztán hamiskás mosolyát látva kislányos zavarba jöttem és elpirultam. Ő is rájött, hogy nem csak a csapat miatt szegeztem a tekintetemet a pájára.

„-Hiányzik?”-kérdezte aztán, pedig a válasz egyértelmű volt, legalábbis számomra. Bólintottam:

„-Ha tudnád mennyire.”-hirtelen a több hétig feledésbe merült utolsó veszekedés eszembe ötlött. Minden szitok, minden pillantás, és érzés most feltolult. Egy könnyet sem ejtettem, mégis a lelkem mélyén újra zokogtam, mintha valami felsebeztem volna a térdemet. A második fél időben egy cseppet enyhült a fájdalom, és helyébe izgalom került. Drukkoltam, hogy sikerüljön nekünk megnyerni a döntő meccset. A 11-est Jason rúgta, a csapatkapitány. Mikor elakasztotta az a másik srác, a szívem összeszorult pont úgy, mint minden meccsen, amikor Jason ilyen nagyot esett, és néha még meg is sérült. Most szerencsés volt, és mikor az orvosok egy kis vizet adtak neki, aztán kimentek, s maga Keira is fellélegzett. Addig aggódva kukkolta a páját, és kérdezgetett engem, hogy én látok-e valamit. Jason még kicsit mintha sántított volna, de a 11-eshez teljes büszkeséggel készült neki. Nem látszott rajta, hogy fájlalná a sérülését, sőt..annyira nagyot rúgott a labdába, amekkorát csak bírt. A labda csak repült és repült a levegőben. Az addig zsongó tömeg, most csendes áhítattal várta, hogy hova repül a fekete fehér golyó. A kapus ugrott, de a labda átment a kezei között, túl nagy erővel rúgták. A kapu sarkában ért célt a labda, és élesen fúródott a hálóba. Nyertünk. Jasont felkapták a csapattársai, és a hátukon vitték körbe-körbe a focipáján. Az örömujjongók között mi is felpattantunk, és teljes erőnkből tapsoltunk, míg csak a tenyerünk be nem pirosodott. Közben meg kiabáltuk, hogy: „Éljen, éljen, bravóóóó!”. Keira kicsit aktívabb volt mint én, és gyorsan leszaladt a lelátó legelső sorába. Mikor Jasont letette végre a csapat, rögtön a tapsikoló Keirához szaladt, a kupát egy másik csapat társa kezébe nyomta. A tömeg kíváncsian nézte, hogyan találkozik össze a két szerelmes, és a győzelem hevében hogyan csókolják egymást. Örömtől könnyes szememmel felfedeztem egy kereső szempárt. Forgott a páján, fejét mozgatta hol balra, hol jobbra, fel és le, kutatott a lelátón. Aztán egy ponton megállapodott. Rajtam. A kék szempár engem keresett, és most az örömtől ittas tekintet engem nézett. Louis rám mosolygott. Egy pillanatra azt hittem, hogy talán csak egy szörnyű álom volt, és mi nem is szakítottunk. Integetett egyet. David ekkor mellém pattant és a fülembe súgta:

„-Na látod, megint szent lesz a béke!”- a hír, hogy talán újra együtt lehetnék Louissal szélesebb mosolyt csalt az arcomra. De Louis mosolya hirtelen lehervadt. Az integető keze elgyengülten esett le maga mellé. A még mindig újongó csapat társak mellett dühös nyilakat lövelve szaladt az öltöző irányába. A bajnokság véget ért, a tömeg oszlott. Egyre kevesebben maradtunk a lelátókon. Én magamba roskadva huppantam vissza padra, és bámultam azt a pontot, ahol az imént még rám mosolygott Louis.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.