Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az átalakulás (54.)

2008.10.18

Bizonyos tekintetben, minden ember egy átalakuláson megy keresztül, amint eléri a kamaszkort. Az idővel lassan kialakuló nemijellegek és belsőérzelmek, viselkedési változások nagy hatással lesznek erre a korszakára az életednek.  Szóval ez az orvosi és szakmegfogalmazás. Igazából a pattanások, zsíros bőr, meg erőteljes testszag, az ami minden egyes napot megnehezít. Persze kis idő múlva ezt is kinövöd majd, mint az összes többi „gyerekkori betegséget”. Meggyógyulsz, vége lesz az utált kornak, eltűnnek a pattanások, elmúlnak az érzelmi átalakulás okozta sebek. Megváltozol. Már soha nem leszel többé az a gyerek, aki a játszótéren hintázást tekintette a világ egyik legnagyobb bulijának és a Walt Disney meséket élvezte a legjobban a moziban. Már csal a felnőtt dolgok érdekelnek. Boltokba jársz vásárolgatni, a haverokkal bulizni, és a barátoddal a moziba. Elrepül az idő, és te felnősz. Az egyetlen, amit nem veszünk ezalatt észre, hogy elvesztettük mindazt, ami a gyerekkorunkban a legkedvesebb volt: a felhőtlen örömöt, az önfeledt játékot, a lelki szabadságot. Mindannyian rabok leszünk. A felnőtt élet és felelősségteljes létforma rabjai, ahonnan a visszaúton csak kinevetnek, és nem tisztelnek a tetteidért. Azért, hogy újra gyerek szerettél volna lenni.

Szeptember 10.

Én valami teljesen másféle átalakuláson megyek keresztül. Épp, amikor már kezdem élvezni, hogy nincs tele mindennap ragyával az arcom, meg nem vagyok állandóan olyan, mint a mosott, de még mindig mocskos rongy. Bár ez az átalakulás mintha kicsit kellemesebb lenne, és fájdalommentes. Olyan, nem is tudom...megvan, olyan csiklandós érzés. Ami látszik, hogy a bőröm tök sima, sőt egyenesen puha, és mintha most ez fura lesz, de igen, olyan mintha csillám lenne az arcomon. És ami a legfurább, hogy a hajam olyan iszonyú gyors iramban nő, hogy az valami elképesztő. Az elmúlt öt napban 20 mm-t. Bár most mintha megállt volna. Végülis tekinthetem ezt jónak is, mivel mindig is fenékig érő hajat szerettem volna. Egészen addig, amíg nem történt még valami, ráfogtam a hormonokra. De, amitől a leginkább megrettentem, és ami miatt rögtön át is szaladtam Vitához, az az, hogy...anyám, lemerjem írni?...ez olyan kínos...., szóval, hát megnőtt a fülem. Ohh, jól van. Fele olyan vicces, mint az hangzik. Mivel nem csak pár millimétert, hanem sokat.

Szeptember 11.
Tegnapi beszélgetésem Vitával:

Haláli nyugodtan átmentem a szomszédba, és illedelmesen bekopogtam, majd Vita hangját hallva: „:Gyere be Léna!”, bementem. Habár soha nem értem, honnan tudja, hogy én vagyok az, mivel ő is csak gondolatolvasó, és nekem valahogy ez a rész nem megy. Sőt a múltkor a telefonba is rögtön úgy szólt bele, hogy:, „Feküdj le és pihenj, majd kifekszed!” Ez akkor volt, mikor elkaptam azt a természetfeletti betegséget, vagy mit.

Na jó, a fenti dolgok nem teljesen igazak. Bevallom, hisztérikus állapotban szaladtam be a kapun és téptem fel a külső ajtót, amikor Vita odaszólt, hogy csak nyugodtan menjek be. Gondolom, ez a kopogás elhiányolására vonatkozó megrovás volt. Vita igazán modern felfogású, de az udvariasságot mindig betartatja. Szóval mikor a hadarásom közepette semmit nem értett, leintett és leültetett, majd hozott egy olyan isteni házikészítésű nyugtató teát. Tényleg megnyugtatott. Csak aztán a 2. pubertáskorom tüneteinek elmondása után Vita olyanokat mondott, amitől a megnőtt fülem még inkább kettéállt, a hajam meg az égnek. Szóról szóra leírom inkább, mert egyébként hihetetlennek tűnik.

„-Ülj le, és higgadj le. Főzök neked egy kis teát a szokásosból, és addig elmesélheted, hogy mi történt.”

„-Hát jó. Szóval történt egy ’s más, az elmúlt egy hétben. Tudod, én.. izé, olyan furcsán érzem magam mostanában. Rengeteget fogytam, és a hajam is, szóval abnormálisan gyorsan nő. És igazából ez még nem is lenne baj, csakhogy –itt vettem le a sapimat- még valami megnőtt rajtam.” Vita semmi jelét nem mutatta, annak hogy meglepődött volna, sőt teljes természetességgel kiöntötte nekem meg magának a teát, majd leült.

„-Szerinted ez nem furcsa?” -Vita nyelt egyet és belekezdett.

„-Egyszer, még fiatalabb koromban rajtam is kijöttek ezek a tünetek. A bőröm kisimult, a mérleg egyre kevesebbet mutatott, sőt egyszer egészen 0-ig elment. Aztán a szüleim orvoshoz vittek. Senki nem tudta, mi a bajom. Aztán egyik nap elkezdett kinőni a fülem, vagyis a te szavaiddal élve megnőttek. Azon a napon feltűnt egy asszony az ajtónkban, beszélt a szüleimmel, akik teljes nyugalommal elengedtek vele. Nagyon megijedtem, és nem tudtam a szüleim hogy engedhetik ezt. Akkor vittek el Hedj be, ami halandó nyelven valami olyasmit jelent, hogy fényes ezüst. Az a hely csodálatos volt. Mindenhol csillogott a víz és sütött a nap, lágy szellő lengedezett. Egyszerűen tökéletes volt. Az állatok szabadon szaladgáltak és mindenki mosolygott. Mindenki üdének és fiatalnak tűnt. Az égen csillagok voltak, de mégis világos volt. Körülöttünk sivatagi homok, és pálmafák, több gyönyörű épület, de sehol egy út. Mindenki sétált. Az emberek körül különös ezüstös fehér fény világított, majd megvakított. Az az épület, ahová mi mentünk, egy óriási félkupolával volt lezárva. Az egész ezüstös fényárban úszott, az ablakokon megcsillant a napsugár, de ugyanakkor látni lehetett a csillagokat is. Egyszerre volt varázslatosan gyönyörű és rémísztő. Fogalmam sem volt, mi az a hely, sőt arról sem, hogy hogyan kerültem oda. Abban az épületben rengeteg velem egykorúnak kinéző lány és fiú volt. Mindegyikőjük egy nagy sorban állt és izgatottan várták, hogy ők következzenek, hogy végre beiratkozhassanak.”

„-Várj, most akkor arról az iskoláról beszélsz, amit már meséltél. De mi köze van ennek a fülnagyobbodáshoz?”

„-Mindjárt odaérek, csak légy türelemmel!” -morogtam valamit, aztán hagytam, hagy folytassa Vita.

A következő félórában végig hallgathattam Vita hányatatott életét a tündérek világában. Igen ott. Hedj ugyanis a tündérek országa. Az az a hely, ahol nincs bánat, vagy szenvedés. Ugyanakkor, nincs öröm, sem vágy, sem semmilyen földi, halandó érzés. Hedjben az idő máshogy telik, éppen ezért halhatatlannak tűnnek számunkra. Náluk egy év kb. 10-nek felel meg. Örök ifjúk, bár külsejük az emberek számára felfoghatatlan, túl fénylő és emberfeletti. Nincsenek ráncaik, őszhajszálaik, sőt műfogsorra sincsen szükségük. Az egyetlen, amit így nem értettem, hogy Vita hogyan került akkor a Földre és miért van a fent felsorolt dologból neki minimum kettő: ráncok és őszhajszálak. A fogaiban nem vagyok biztos. De ki nem mondott kérdésemre –amit ő kristálytisztán hallott- rögtön választ is adott Vita:

„-Én már nem térhetek vissza a tündérek világába... Éppen ezért, hogy a halandók ne ijedjenek meg tőlem, és a tündérvilág se lepleződjön le, elvették a varázsfüleimet és az örök szépségemet. Már nem úgy viselkedik velem az idő, mint egy halhatatlannal. Kezdek ráncosodni, őszülni, és bizony jócskán megöregedtem. Bár a koromhoz képest egész jól tartom magam, nem?” –ezen persze mindketten elkezdtünk kuncogni. A nevetésünk mégsem volt felhőtlen, mert mindkettőnkben ott bújkált valami. Bennem rengeteg újabb kérdés, Vitában pedig egy elfojtott érzés. Ahogy jobban koncentráltam, éreztem, hogy mélyen legbelül, külső mosolya mögött borzalmasan keserű csalódás rejtőzött. Most már csak arra lettem volna kíváncsi, vajon miért nem mehet vissza Vita abba a világba, ha az olyan csodálatos mint azt ő mondja? Vajon mi történhetett vele az alatt a hosszú idő alatt? És a másik fontos kérdés, ami még mindig megválaszolásra várt: Vajon mi lesz az én sorsom?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.