Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csillogó boldogság (72.)

2008.10.30

Az éjszakai égen, mikor tiszta az idő, a csillagok milliárdját egy felhő sem takarja. Ha nézzük a sok fénylő pontocskát akaratlanul is elgondolkozunk, vajon ott is élnek valakik? Vajon azt a csillagot, hogy hívják ők? Ők tudnak a mi létezésünkről? Ezer meg ezer fényes csoda, mely ámulatos csodálatba ejti az embert. Ritka pillanat, hogy egy részeg embert pont a csillagok ragadnak meg, mégis megesik néha. Azt mondja: „Gyertek csak! Nézzétek, milyen gyönyörű az ég!” Mindez persze hajnali egykor érdekes felhívásnak tűnik, de a kíváncsiságunknak semelyikőnk nem tudott parancsolni. Vacogva emeltük fel a fejünket és dideregve esik le állunk, attól az ámulattól, amit az égre tekintve láttunk. A csillagokat nézve jövünk csak rá, hogy milyen apró is a Föld, és az ember a világegyetemhez képest. Tudjuk, vagy legalábbis reméljük, hogy nem egyedül vagyunk, mégis ha felnézünk a csillagokra magány költözik a szívünkbe. Reszketünk, de nem a hidegtől fázunk, hanem azért, mert nincs senki, aki átöleljen és velünk nézze a csillagokat. Akiknek van egy ilyen valakijük, azok igazán szerencsésnek mondhatják magunkat.

 
Január 7.
Fogadalmam: Elmondok mindent!

 

 

Gyakran ültem ki az ablakom elé a háztetőre esténként és csak gyönyörködtem a csillagokban. Ahogy az agyam felbírta fogni a csillagok és ismeretlen bolygók sokaságát, egyre apróbbnak éreztem magam. Egyszer-egyszer kiszúrtam magamnak egy bizonyos csillagot és elképzeltem, ott milyen lények élhetnek. Milyen lehet a külsejük, miket érezhetnek, miket esznek, hogy élnek. Jó játék volt. Újabb és újabb fantázia világot teremtettem fantáziám lakóinak. Anya csak annyit mondott, hogy ilyen fantáziával akár meseírónak is elmehetnék vagy akár forgatókönyvírónak Hollywoodba. Egyszer talán az is leszek. Talán a gyerekeimnek már az általam írt mesekönyvből fogok felolvasni, vagy együtt nézzük a filmet, aminek én írtam a történetét. Talán híres író leszek, talán a The New Yorker-nél..

A "talán" napról napra bizonytalanabb, ahogy közeledünk a búcsú pillanatához. Teljesen úgy érzem magam, mintha vasárnap lenne, és a hétfői rossz kezdés megmérgezné a pihenés utolsó napját is. Jön az a nap mikor már nem leszek itt, és az megmérgezi a mostani napok örömét. Mint egy vírus falja a sejteket és válnak azok rózsaszínből halott sápadt szürkévé, úgy válnak az én napjaim is egyre siralmasabbá.

Ma este megint kiültem, de nem egyedül. Annyi év álmodozás után most ott volt mellettem valaki, aki szerelmes volt belém. A hűvösen csípős szélfújás miatt egy pléddel takaróztunk be. Mögöttem ült, én meg neki dőltem a mellkasának. Átölelt, és melengette az átfagyott ujjaimat. Sosem volt még ilyen meghitt pillanatunk. Csak Louis és én a szabad ég alatt. Elmeséltem neki is a játékot, amit még egyedül játszottam. Először ő választott csillagot és talált ki hozzá egy történetet, aztán én. Sajnos a játék egyáltalán nem volt olyan ártatlan, mint akartam. Önző okból arra használtam, hogy elmesélhessem a saját történetemet. Az elmúlt pár hétben eldöntöttem, hogy minden áron elmondom neki és anyáéknak is az igazat. Anyával és Jasonnel már közöltem a „nagy hírt”. Persze az ő reakciójuk sem volt a megszokott:

             
 
Egy héttel korábban.. Január 1.

 

 

-Anya, Jason... nem igazán tudom, hogy kezdhetnék bele, de.. legjobb lesz, ha gyors leszek és határozott, hiszen ti is mindig erre buzdítotok. Az igazság az, hogy..tündér vagyok. –mély hallgatás, talán fel se fogták, amit mondtam. Anya jellegzetes „Mi van???” pillantása, egyik szemöldöke felhúzva a másikkal hunyorít és kérdőn mered. Jason meg..hát igen, ő csak röhögött. Ha anya nem szól rá, talán a földön hemperegve végzi és a szeméből is kicsordul a könny kacagás közben.

-Ez nem vicc! Tényleg az vagyok. Generációnként egy ember a családunkból pont ebben a korban tephyvé válik. Megnő és hegyessé válik a füle, a bőre pedig színes lesz.

-Szóval néger tündér lettél? Kár, hogy mi még mindig embernek látunk. FEHÉR embernek. –okoskodott Jason.

-Jaaaj.. Nem barnák leszünk, mármint biztos van olyan is, aki barna lesz, de.. Minden családnak van saját színe. A miénk lila. De van, aki kék, zöld vagy tudom is én milyen színű. Azért nem látjátok, mert ti nem vagytok tündérek és ez egy óvintézkedés, egy álca. Ha tükörbe nézek, én látom milyen vagyok valójában. Na, meg persze Hedjben mindenki más is.. de ezt már végképp nem kellett volna elmondanom.

-Akkor miért tetted? Jajj, Léna.. elég valószínűtlen ez az egész kitalációd. Miért pont most kell fantáziálgatnod, mikor már kezd minden rendeződni? –na ez volt anya.

-Valld be, hogy beszedtél valamit! Habár anya sokszor ejtett a fejedre mikor kicsi voltál lehet, hogy azért lettél ilyen..- és ekkor az ujjával a halántékára mutatott, majd láthatatlan köröket írt le. Khm..szerintem nem kell ragoznom, hogy nem hittek nekem. Így viszont a tündérvilág is rejtve maradt, én pedig nem kapok büntetést. Amit nem akarnak elhinni, azt sose fogják megérteni az emberek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.