Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, titok, nem titok, már nem az (53.)

2008.10.16

A virág szirmait tépkedve a hőn áhított személyre gondolsz, és a szerencsére bízod a választ. Ahelyett, hogy elé állnál, csak egy egyszerű virágot kérdezgetsz, és nem mellékesen pusztítod a természet kincseit. Komolyra fordítva a szót, nem könnyű kideríteni, hogy a másik mit érez irántunk. Vajon ő is úgy gondolja, mint te? Mi lesz, ha ő nem szeret? A talányok megfejtésére már találunk ezer tudóst, mégis szív dolgaira senki nem tudna magyarázatot adni, sőt megfejteni sem azt. Tudni, hogy mit éreznek mások? Talán jobb is, hogy nincs így. De ha megtörténne, talán valamiféle előny származhatna belőle, vagy csak újabb csalódások érnének minket? Egy-két féltve őrizgetett, személyes dolgunkat kiszagolná más, dühösek lennénk, vagy megkönnyebűlnénk, hogy végre lerántják róla a leplet?

Szeptember 4. ott az üzletben

Megragadtam a pólóját, és hátra ráncigáltam a raktárhoz. Jimmynek egy egyszerű: „-Nyugi nem lopunk el semmit se, csak beszédem van vele.” mondatot intéztem, de ő csak lazán megrándította a vállát, érdekes eladó. Na mindegy. Mikor hátra értünk a függönyök mögé, Louis nem éppen a pillanathoz illő stílussal megjegyezte, hogy talán valami pajzán gondolatát is láttam, mert abba benne van. Jajjj, ez olyan tipikus férfi dolog volt.     

 -Csissssss. Még a végén meghallják!” –de persze, hogy félre értett.
„-Nyugi, tudok halk is lenni.” -jaj könyörgöm, én itt egy baromi nagy törvényt szegek meg éppen, ő meg poénkodik.
„-Nem erre gondoltam. Az előbbire. Tudod, hogy én...khm...(és itt suttogóra fogtam, ki tudja mit hallanak azok a bírók) gondolatolvasó vagyok.”
„-Ja azt. Csak vicceltem, biztos ráhibáztál, vagy ilyesmi. De miért suttogsz?” –atyám, én meg azt hittem rájött. De most meg már tuti el kellesz neki mondanom, hogy így elrángattam. Csak, hogy kezdjek neki?

Szeptember 5.

Tegnap az üzletben elmeséltem Louisnak, hogy mire vagyok képes. Persze első reakciója:
„Ne hülyéskedj már, most komoly dolgokról kellene beszélgetnünk.” De mivel nem szólaltam meg, ő ezt valami bíztatásnak vette: „Jó felőlem álldogálhatunk is itt egy darabig. Vagy esetleg csinálhatnánk valami izgalmasabbat, mondjuk kezdhetnénk a nyakadnál...” –de nem hagytam hogy elvonja a  figyelmemet, pedig nagyon finoman tud simogatni....az kéne még csak! Éppen azon filóztam, hogy ha elmondom esetleg, csak neki, akkor talán nem súlyt le rám az a bíróság. Végülis ő csak Louis, ő csak 1 ember. Ó, és milyen puhák a csókjai...Nem, nem bódulszhatsz el!!! Koncentrálj! De minek? Már nem igazán ellenkeztem, bár nem is nagyon bírtam. Hál’ a jó égnek Jimmy gyanút fogott, és hátra jött megnézni, hogy mit csinálunk. Tudniillik a Dinn’s lemezbolt raktár része egy mindenki által használt smacizós hely, de a nagy főnök nem szereti, ha a fiatalok ezért járkálnak a boltjába, így Jimmy feladata eltirhítani a turbékoló párokat. „-Khm, khm...Szóval ezt akartad vele megbeszélni!” –az éles hang rögtön magamhoz térített: „Nem, én, szóval mi csak....” –igazából tényleg azt csináltuk, amit a hely megkövetelt, de én nem emiatt akartam idejönni, most mégis hiába magyarázkodtam, hogy félre érti a helyzetet. „Értem én gyerekek, hogy nektek is kell a magánélet, de miért nem mentek moziba? Tudjátok, hogy a nagy főnök nem szereti az itt lebzselő párocskákat.” Louis látszólag kelletlenül gombolkozott vissza a farmer kabátjába, amit azt hiszem én gomboltam ki. Atya-ég, nem voltam magamnál. Én még mindig magyarázkodtam Jimmynek, hogy félreérti a helyzetet, de Louis mondata teljesen felborította az egész védelmi-tervemet:
„Nyugi haver, nem zavarjuk tovább a légkört. De te is tudod, milyen az ha elragad a pillanat heve.” –na tessék, mintha valami kis ribancka lennék, aki nem tud magán uralkodni. És még össze is kacsintottak. De dühömet egy hirtelen kézrántás oszlatta szét. Louis fogott kézen és rángatott ki a boltból.
„-Héjjj, én nem megyek sehova. Ez a srác azt hiszi, hogy valami nimfomán liba vagyok. Majd adok én neki enyelgést, meg két szép monoklit a szemei alá.” –de még mielőtt visszafordultam volna, meghallottam Louis nevetését: „-Te rajtam nevetsz? Kinevetsz engem? Nem, ne nevess már! Hát ez nem igaz.” –épphogy nem fetrengett a földön a röhögéstől, amikor azt mondta, hogy végülis én akartam hátra menni. Dühösen meglöktem, de már az én szám is mosolyra húzódott. Igaz, ami igaz, ahogy a kirakat üvegébe néztem, látszott rajtam, hogy nem csak beszélgettem az elmúlt pár percben. A hajam összekócolódott, a blúzom felül kigombolódva, az arcom kipirulva, és a szemem teljesen úgy csillogott, mint a..., mint a szerelmeseké.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.