Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életértelmező 8.

2008.09.21

Az egyik májusi hajnalban arra a gondolatra riadt fel, hogy meghalt. Egész testét rázta a hideg, homlokán csillogtak az izzadtságcseppek, haja bozontos lett és pupillái kitágultak.
Meghaltam? - kérdezte önmagától, s hogy választ kapjon rá, beleütött a falba. Ökléről lehorzsolódott a bőr, s vérzett.
Basszus. Úgy látszik, hogy még mindig valódi vagyok. Megkívánt egy szál cigit , s kiment az erkélyre, hogy rágyújtson. Nem értette, hogy miért állnak a ház előtt ,  s tekintenek fel arra az emeletre, amelyiken ő lakik. Zavara csak addig tartott, amíg észre nem vette a kötél egyik végét az erkély vasrúdján. A másik vége a mélybe mutatott, s a hurok az ő torkát fonta át.
Nahát, elképesztően kreatív vagyok! Máshova nem is tudtam volna felkötni magam. Nevetett azon, hogy lám, milyen jó a helyzetmegoldóképessége, s elkönyvelte magában, hogy ez csak egy álom. 
Ugyanazon nap későbbi időpontjában arra riadt fel immár másodjára, hogy valakik feltörik a bejárati ajtót.
Egy gyilkosság, egy lopás. Mi jöhet még?
A tolvajok rendőrök voltak, valamint a halottkém. Az erkélyen lógó hullát akarták leszedni, s főhősünk minden heves tiltakozása ellenére ezt meg is tették.
Az embernek sosem lehet nyugta?! Ne törődjenek vele, az ég szerelmére! Ő csak egy öltöny, amit ha véget ér ez az álom, magamra veszek, hogy mást meg ne rémítsek.
De a testet elvitték. Ekkor tehetetlen dühében ismét a falba vágott. Ökle tovább roncsolódott, de a hófehér téglákra egy cseppnyi vér sem kenődött. Azt hiszem,ez volt az a pillanat, mikor világossá válhatott volna számára, mi is történt, ha az ébresztőóra berregése nem szól közbe. 
Elkések az iskolából! Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött és elindult. Már abba a percben, hogy átlépte a küszöböt , érezte, hogy valami nincs rendjén. Letekintett a lábaira.
Mintha lebegnék. Aztán az ajtóra pillantott. Szemét disznók! Csak jöjjön haza apa. Biztos, hogy bepereli őket, amiért tönkretették a zárt. Amikor végre kiért az utcára, úgy érezte, hogy fel kell tekintenie az erkélyre. Megtette, de már nem volt ott semmilyen árulkodó jel.

Tudtam én, hogy csak egy rossz álom az egész. Ezzel a tudattal folytatta tovább az útját, egészen a lámpáig, mely épp akkor-micsoda véletlen- pirosra váltott. Egy 20 év körüli, fekete hajú lány mellett állt meg, s mintha az hozzá beszélt volna, olyan tisztán hallotta annak gondolatait.
Nincs is élet! Ez nem az, ez maga a halál. Amikor megfoganunk, s megszületünk olyankor halunk meg csak igazán. Nézd, ahogy a sárga villamos a megállóba ér, ahogy néhány gyerek átrohan előtte! Érezd a fájdalmat a térdedben, az autók zaját a füledben! Ez maga a pokol, csak túlságosan is gyávák vagyunk ahhoz, hogy egymás szemébe mondjuk: Te is egy hulla vagy közülünk, s amíg ezt nem tudod elfogadni, addig itt ragadsz a "Földön" .
Rápillantott a lány, s kilépett egy száguldó kocsi elé. Egymás után vagy három-négy keresztül ment a testén, mire elpárolgott. Bár főhősünk felfogta, s megértette mi történt, mégis bolondként könyvelte el a hölgyet. 
Senki sem képes elpárologni, csak mert azt hiszi magáról, hogy szellemvilágban él. Hiába kötöttem fel magam, s változott meg a világ, de mégis ugyanaz maradt. Azt hiszi, hogy ezt utána csinálom? Téved! Hiszen én hús-vér, élő ember vagyok. Mégis, hogy várhatja el tőlem, hogy felolvasszam a lelkem? Teljesen őrült.
Egész nap ez a lány járt a fejében. Még mikor lefeküdt aludni, akkor is. Csak akkor sikerült kis időre elfelejtenie, mikor hajnalban arra riadt fel, hogy halottnak érzi magát. A többit azt hiszem, már sejted. Beleverte az öklét a falba, elszívott egy cigit valamint stb. Nem lehet tudni, hogy meddig fog ez még így menni, de egy biztos: olyan poklot választott az öngyilkos önmaga számára, melyet mi az életünk letöltésére szánunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.